Baráti köröm bemutatása

Köszöntelek a D.H.H. online oldalán!

Legelső cikkünk, melyet az iskolaújság publikált. Ebben az évben adták át ősszel az iskola új bejáratát, amely az itt dolgozókból és a diákságból is különböző érzelmeket váltott ki. Ennek eredménye az alábbi cikkünk:

Jézus Isten Mi Ez Itt?

Ez volt az első mondat, amikor augusztus végén megláttuk a várbörtönt idéző falakat. Mi lesz itt? - hangzott el a kérdés sokak szájából reggel. Érdeklődő szemmel sasolta mindenki az építkezést. Néztek mint borjú az újkapura. Nem tudták mire vélni. A fal másik oldalán már egész más volt a helyzet. Sokféle munkásember sürgött forgott a sitthegyek körül. De azért mindenki betartotta az alapszabályt: a munkához úgy álltak hozzá, hogy más is hozzáférjen. A Szünetekben ők voltak az érdeklődés középpontjában. A munkaerő 70 %-a a betonkeverőt támasztotta, 25 %-a krumpliszsákokat nézegette, és jó esetben 5% dolgozott. Ez a válasz arra a kérdésre, hogy miért ilyen lassan készült el a fal. Az utolsó napokban jóformán visszafelé haladtak. Volt egy munkás, aki úgy nézett ki, mint Bud Spencer, csak nem nőtt olyan magasra. Mire körbejárta a falat, addigra lejárt a műszak. Bár inkább csak a fenyőfa alatt üldögélt. Ittléte alatt érdemi munkát nem végzett. Tudomásunk van arról, hogy az erre az időre ideállított Euro WC tartálya túl kicsinek bizonyult. Ezt onnan véljük tudni, hogy a derék munkások az infó épülete mögé jártak dolgukat végezni.
De most már elég ebből! Csukjuk be a szemünket, majd rövid idő múlva nyissuk ki újra! Ne fikázzuk tovább az építkezés végeredményét! Egész mást látunk mind eddig! Örüljünk neki, hogy kicsit normálisabb arca lett ennek az "Érdekes" épületnek. Most már kezd hasonlítani egy iskolára! Nem kis erőfeszítést jelentett mire idáig eljutott a suli! Hamarosan birtokba vehetjük, és arra szeretnénk kérni mindenkit, hogy vigyázzatok rá, mert ilyet még egyszer nem lehet építeni. Inkább legyünk büszkék rá, még egy ilyen nincs az országban!

A 2002-es év, már jóval termékenyebb volt sikerekben, és kudarcokban is, melyek heves indulatokat váltotak ki belőlünk. Ennek hangot adva született egy írás, mely az iskola alapítványának működését vette célba. Tudomásunk szerint a cikk sikeres volt...

"Est az iskolánkban az iskolánkért"

Megkaptuk a meghívókat az alapítványi bálra. Vigyük haza a szülőknek, mellékelve szóbeli "figyelmeztetéssel". Tulajdonképpen nagyon hasznos, hogy van ez az alapítvány, ami segíti az alapítványi célok megvalósítását. És semmi gond nincs is ezzel és azt is megértjük, hogy kevés a hely-bár az sem annyira igaz (gondoljunk csak a nagy aulára és nem a tornateremre). De az egy kicsit bánt minket, hogy mi, igen megint mi diákok nem jöhetünk erre a bálra. És most egy kicsit idéznék a meghívóhoz mellékelt papírról." alkalmat teremtünk a találkozásra mindazokkal, akik iskolánk életében KIEMELT szerepet játszanak, célkitűzéseivel egyetértenek, segítik megvalósulásukat". Az természetesen érthető, hogy a szponzorok nélkül nem megy és itt a helyük a bálon, a képviselőknek és a politikusoknak szintén, ez is érthető, szülőknek is, akik támogatják a sulit, és nem hiába van kiemelve az a szó, hogy KIEMELT.
Kiemelt szerep=diák, nem csak a támogatók és a fenntartó. Hiszen valahol rólunk szól az egész iskola. És mivel a bál jótékonysági is, ezért fontos a bevétel, amit, szintén idézek: "diákönkormányzat, tehetséges tanuló, külföldi diákcsere támogatására" fordít az alapítvány. Azt hiszem az előbb felsoroltak DIÁKOK nélkül nem igazán "működnek". Vagyis ha jól tudom, tudjuk a diákokról, szól az egész iskola, hiszen ha nincs diák nincs bál sem! Ugyanakkor ez pont jó alkalom lenne arra, hogy találkozzanak a diákok azokkal a személyekkel, akik segítik a célok megvalósulását és fordítva is igaz ugyanez. Vagy talán azért nem jöhetünk, mert ehhez mi komolytalanok vagyunk? Nem ide valók? Újra idéznék, most már a meghívóról: "Tisztelettel meghívjuk Önt, kedves családját és hozzátartozóit"-vagyis MINDENKIT meghívtak, aki a családhoz tartozik csak éppen azt nem, aki az iskolához. És mivel fontos az estből befolyó pénzösszeg, az is biztos, hogy sok támogató van és lesz, de így, hogy tanulók nincsenek még több pénztől "esik el" az alapítvány. Mert ha csak a 2500 Ft-os belépőjegy árát vagy egyéb felajánlást nézzük a mi példánkra vetítve legalább 10000 forinttal kevesebb lesz az alapítvány számláján. És lehet, hogy ez az alapítványnak nem sok pénz de azt tudom, hogy a családból senki nem jön el, ami barátok közt is 0 Ft. Azért nem mindegy, hogy egy nulla vagy négy, pláne, még ha egy 1-es is van előtte. Mi meg legalább szívesen itt lettünk volna!

Hát igen, néha szükség van efféle írásokra is, hogy felhívjuk a figyelmet félreérthető dolgokra, vagy hiányosságokra. Ezt a célt szolgálta egy másik írás is, amely már kicsit szolídabb hangvételű, de üzenete annál fontosabb.

Észrevételek a konyhában-
A buktasütés konyhatitkai és a bedurrant hátak története

Ez a cikk talán nem született volna meg ha nem sikerül olyan "ízletes" buktát sütni a iskola konyháján mint amilyet a minap sikerült elkészíteni. Azt, hogy milyen összetevőket tartalmazott ez a csodálatos péksütemény azt még a suli harmadik emeletén is csak találgatják. Bár vannak -meg nem erősített- információk, miszerint az építőipar fontos alapanyaga a murva vagy a porcelánmanufaktúra egy? tányérnak nevezett terméke került az imént említett, amúgy a tepsiben nagyon jól kinéző buktába. Arról már nem is beszélve, hogy már sokadszorra ismét összekeverték a cukortartót a sótartóval, de ezt még talán elviseljük, mert ehető, de azt hogy az előbb felsorolt a konyhától igencsak távol álló alapanyagok is belekerültek az már azért egy kicsit sok, és nem csak a cikk szerzőjének, hanem az egész sulinak. Érthetetlen, hogy miként került bele és, hogy ha már belekerült akkor miért nem vették észre a kedves konyhásnénik. Na de mindegy nem akartunk mi rosszat ezzel a rövid kis írással és lehet, hogy se célja, se értelme a cikknek de az köztudott hogy Magyarországon CSAK a fogmegtartó kezelés az ami ingyenes, további kezelésekért fizetni kell. Akárcsak a büfében kapható illatozó buktáért!

Ez lett volna az első észrevétel, amit felfedeztünk iskolánk "igényes" konyháján". Csoda is lenne, ha csak ennyi volna, de vannak még más furcsa jelenségek is az ebédkészítő műhelyben.
Szintén megszokott dolog, hogy miközben a konyhatündérek kevergetik a nagy főzőüstökben a zamatos ebédet a szájukban, ott lóg az elmaradhatatlan cigaretta (már amelyikőjük hódol ennek a szenvedélynek). Így hát nem ritka, ha egy kis hamu is van a kajában. A hamu mellet viszont megfér még a korral való hajhullás, az emberi fej csodás éke: a haj is. Szintén megszokott, már-már elviselhető dolog ez is. Aztán, hogy ki ne merüljünk a további észrevételekből: a salátában, amit adnak jobb esetben és szerencsére, csak egy kis sár van, rosszabb esetben valami ízeltlábú. De azért az sem semmi, ahogy el tudják a fasírtban dugni a csontszilánkokat, arról már nem is beszélve, hogy a rizst lehet tovább kéne főzni még egy kicsit meg a kavicsokat is, ki kellene válogatni belőle. Úgy látszik viszont; nem csak mi nem vagyunk tisztában azzal, hogy mit is eszünk valójában, megkérdezve őket, csak hosszú gondolkodás után kapunk választ arra, hogy mi kerül aznap asztalra. Szerdánként viszont még sokan a tányért is kinyalják örömükben, annyira jó az ebéd és hogy mi az oka annak hogy igazán csak ezen a napon tesznek ki magukért a konyhán az máig ismeretlen számunkra. Bár még megjegyeznénk, hogy néha a sütemény a már hazavitelre szánt táskából kerül vissza a tálcákra. De mindent összevetve köszönet a konyhásoknak hogy minden nap főznek számunkra kemény munkával és nagy zajjal, esetleg még a könyvtárban is érezhető illatokkal?.És, hogy a címre is utaljunk: bedurrant hátak-hát két teli éthordótól meg 4 kg kenyértől nekem is fájna a hátam, pláne hogy nem a suli előtt van a buszmegálló.

És most evezzünk sokkal szebb vizekre! Mondjuk meg kell még jegyezni, hogy volt még két cikkünk, amely közül az egyikre válasz is érkezett. Ezeknek beszerzése folyamatban van, hamarosan felkerülnek. A bírálatok és a humoros észrevételek lezárására egy kellemes kis cikk a legmegfelelőbb. Ezt a cikket a suliban indult új lányosztály üdvözlésére írtuk. Ők a 9c- s lányok. /C 01/

A "lépcsőforduló"
Avagy 34-ből 27, meg a többiek

Öt éves pályafutásunk alatt nem ért minket ekkora öröm, mint ami idén szeptemberben. Az öröm kiváltó oka: az idei felhozatal. Van közöttük alacsony, magas, nyalókás, szőke, barna, vékony, széles-hosszú, szép, meg kevésbé szép. De összegezve elégedettek vagyunk.
Véleményünket tudtukra adjuk "kedves" mosollyal, szóval, vagy esetleg cselekedettel. Bár sokkal fiatalabbak nálunk kábé 5-hat évvel mégis mindig körülöttünk lebzselnek. Ami persze nem baj, de általában mindenkinek szemet szúrnak a formás, esetleg formátlan női testek látványa. De még mindig jobb, mit a tavalyi graffiti a falon. Szünetekben mi a lépcsőfordulóban tanyázunk. Feltűnt hogy a lányok nem bírnak egy helyben maradni. Szünetenként átlag tízszer elmennek előttünk, naná azért hogy megmutassák "bájaikat" és nem pedig azért mert nincs jobb dolguk. Szemünk végigfut a testükön, vagy a hideg a hátunkon /tisztelet a kivételnek/ de ez így természetes. Némelyikükkel látszólag semmi gond, mindaddig, amíg ki nem nyitja a száját, de ez érthető, hiszen csak 15 évesek. Nem akartunk ezzel a rövid cikkel senkit megbántani, de a Big Bratyi mindent lát és ez a Való Világ.
Köszönet a sulinak az új osztály beindításáért.

Mivel "tevékenységünk" nem csak az iskola falai közé korlátozódik, ezért bepillantást engedtünk nyerni a kívülállóknak, hogy mit is csináltunk az egyik hétvégén.

Voltunk a sárba, megyünk a sárba!
/kapcsolódó képek a lap alján/

Nem tudjuk kinek mi jut eszébe június első hétvégéjéről. Nekünk valami egészen különös dolog. Sár, Sör, Csajok, 4X4… Mit is takar ez valójában? Ezt leírni egyszerűen képtelenség. Inkább át kell érezni. Van egy kis falu az országban, ahol évente egyszer megmozdul minden. Ez a hely Somogybabod. A négykerékmeghajtású járművek szerelmesei és fanatikus őrültjei gyűlnek itt össze. A férfinem két ominózus pontja találkozik itt össze: az autó és a nő. A felhozatal igen változatos és sokrétű. A kétkerekűtől a nyolckerekűig, a hosszúszőkétől a rövidbarnáig megtalálható minden. Most már mindenki talán sejtheti, hogy miről is szövegelünk. Hogy miért is írjuk le mindezt? Azért, mert közvetlenül részesei lehettünk ennek az élménynek. Útleírásunkat kezdjük az elején. Mi is szükséges egy ilyen kiránduláshoz? Először is két nagy hűtőláda, amire majd visszatérünk! Aztán egy jó benzinkút, és mellette egy ABC. Legyen ez például Szántódon. Miért is? Azér' mer' a sört a kútnál kell megvenni, mer' ott kétszer olyan drága! De ez így jó! Meg aztán kell legalább egy autó! Ha mindezek megvannak, indulhat a banzáj! Fontos tényező az út közben elfogyasztott reggeli, ami más nem is lehetne, mint sör. Ezzel mindenkinek meg van alapozva a hangulata. A helyszínhez való közeledésünk egyre valószínűbbé vált, amikor rendre tűntek fel az úton, és mellette az árokban olyan járművek, amik a hétköznapi ember életében nem éppen megszokottak. Matuzsálemi GAZ-ok, Nivák, UAZ-ok. Ami viszont mindegyiken feltűnt az a jó öreg babodi "nemesiszap"! És ez még csak a kezdet. Aztán később a nagy melegben egyre nehezebben nyíltak a sörösüvegek. Az ország másik feléből érkező kollégák segítettek rajtunk, némi jutalom fejében. Megérte. A falutól a parkolóig tartó 1 km-es utat sikerült kb 3/4 óra alatt megtennünk. Aztán hozzákészültünk a dolgokhoz. Előkerültek a táskából az egyenruhák: szakadt póló, szakadt gatya, szakadt cipő. Némi étkezés, aztán már jöttek is értünk! Köszönet a Berkes Offroad Team-nek! Autójuk ugyan kicsit hiányos volt, de azért ment. Aztán hamar meg is adta magát. Éljen a tükör radiál! Itt belekóstoltunk a sárba. Eztán jött a java! Hosszas gyaloglás után megtaláltuk az igazi helyünket! A jelszó: nagydagonya! Hamar megtaláltuk a járművünket. Mivel a tiszta ruhás, józan emberek itt nagyon le voltak nézve, ezért bele is vetettük magunkat a dolgok ürüjébe, vagyis az igazi babodi nemesiszapba! Miből is áll ez? Nagy százalékban tartalmaz vizet, sarat, motorolajat, gázolajat, benzint, gumicsizmát, cipőt, papucsot, sörösüveget, kallódó autót, úszkáló embert és még sok mindent, ami éppen nem látszott. Ez után egymást is nehezen ismertük meg. Ráadásul jó barátunk könnyebb lett egy pár cipővel. Igazán felüdülő látványt nyújtottak a tangás lányok, miközben ugrálnak a méteres sárban. Aztán lassan beindultunk. Keresztbe kasul a sárban, előre hátra, néha oldalra is, mikor éppen hogy adódott a helyzet. Néhány óra múlva úgy néztünk ki, mint a krokodilok. De talán ez a legszebb az egészben. Ez után jött a nagy kérdés, hogy hogyan menjünk haza? Fürdési lehetőség hijján inkább hagytuk magunkraszáradni a sarat. Aztán jött a csomagtartó elemzése. Érdekes látvány tárult elénk. Sörösüveg sörösüveghátán, flakonok, ruhadarabok, és ami a legmeglepőbb: zokni a hűtőládában a szendvicsek mellett.

Hát igen..... Ezek után jogosan jön a kérdés, normálisak vagyunk? Azért, hogy a kedves olvasó nyugodtan tudjon aludni, eláruljuk, NEM, nem vagyunk teljesen normálisak. DE a mi nézeteink szerint az a hülye, aki normális. Teccikérteni??

Szóval a 2002-es év ennyi írásos dokumentumot hozott, melyek mindegyike publikálva lett. Ami innen kimaradt, az nem a trehányságunk oka, hanem mert egyszerűen szavakkal kifejezhetetlen dolgokat is tudunk művelni!

A 2003-as szezont mindjárt egy rendhagyó Kertészbállal kezdtük. A meghívó szövegét elolvasva, szerintem nem marad megválaszolatlan kérdés a Kertészbál elnevezéssel kapcsolatban.

Meghívó!
/kapcsolódó képek a lap alján/

A soron következő 2003.04.26-án esedékes ünnepélyes kertészbál kerül megrendezésre!
Ahová szeretettel várunk téged és szerény adományodat is, mely a rendezvény hangulatát hivatott fokozni. Az adomány lehetőleg folyékony és palackozott állagú legyen!
Megjelenés alkalomhoz illően. (gumicsimma, szalmakalap, napszemüveg, nyakkendő). Ha még nem voltál, itt a helyed közöttünk. Szívesen látnak téged is a
D.H.H.-Dani és a Hozzá Hasonlók

Az est programja:
16.00-Start (készűlődés, tűzrakás, söntéspultállítás)
16.30-Pohárköszönő
(Kövesi borászat-Csopaki rettenetes 2002 évjárat)
17.00-Az ünnepi étek elkészítése hagyományos receptek alapján
("jómásóti? Jamámeglehetenni!")
18.00-Himnusz meghallgatása: Léber Daddy és a vájárkakaduk:
Amstel,Amstel bazsi from the block
18.05-Ünnepi étek elfogyasztása középkori módra, Apperitif:
sör, bor, pálinka, hű de be vagyok állítva
18.30-Kezdetét veszi a kétfelvonásos "ZTE"-dráma.
1. Ünnep a tűz körül avagy a kerti hagyományok ápolása D.H.H. módra, ünnepi nóták éneklése. Italozás…….J
A fellelhető italmennyiség tűzzel-vassal való pusztítása.
Repertoár: 4-5 féle sör,2-3 féle bor, whisky, gin, és ezek bármilyen arányú kívánság szerinti keveréke.

2. Mulatozás a parton! Vendéglátóipari kombinátok meglátogatása.
??.??-Stop: avagy éjszakai zenés vetélkedő: Ki találja meg előbb a
szálláshelyet?

A fent említett időpontoktól igény és szükség szerint eltérünk.

És el is tértünk! De ez várható esemény volt. Mivel a 2003-as esztendő vízválasztó volt számunkra, és a szakvizsga is a nyakunkon volt, ezért az év első fele nem igazán bővelkedett programokban. Az év másik fele viszont annál inkább.
Most következzen néhány olyan írás, ami nem került publikálásra, mert későn született meg, illetve nem volt lehetőség a közzétételre.

Üzenet az Övegesbe!

Először is üdvözletünket küldjük innen az olcsó sör és a zöld-sárga buszok hazájából!
Eme üzenet hozzátok szól, Öveges béli puhányokhoz.
Az, hogy mi 6 év után elhagytuk szeretett oktatási intézményünket, az még nem jelenti azt hogy legalább fél szemünkkel nem rátok figyelünk. Mi mindent tudunk, mindent látunk! Azt is, hogy van néhány deviáns magatartású egyén a frissen kezdett 9. osztályokban. De persze a felsőévesek sem engedhetik meg maguknak, azt, amit akarnak!
Nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy mit műveltek a délelőttök és a délutánok folyamán! Nem jó irányba haladtok! A mérhetetlen mértékű tolvajlás és rongálás nem tesz jó benyomást az iskola hírnevére. Miért jó az egyes "embereknek", hogy megkárosítva az iskolát kiszúrnak saját magukkal és diáktársaikkal? Ezen a téren miért nincs összetartás az iskolában? Becsüljétek meg az iskola vezetését, mert Mi tudjuk, hogy honnan indult és hová jutott el, jelenlegi állapotáig az intézmény. Vigyázzatok arra, amiért sok ember sokáig fáradozott!!!
Tíz érv, illetve szempont, amiért érdemes az Övegesbe járni:
1. Igen…. az Öveges egy jó iskola, hiszen lehetőséged van a továbblépésre!
2. Az iskola tökéletes épülete és a rendezett környezet
3. Segítőkész tanárok, dolgozók
4. Remek buszközlekedés
5. Sok jó időtöltési lehetőség
6. Jól felszerelt könyvtár
7. Kiváló menza /olvasd el egy korábbi írásunkat!/
8. Végh Attila
9. Jó hangulat
10. Összetartás
Ez csak egy rövid üzenet volt felétek! De ne feledjétek, figyelünk titeket.

A 2003-as év második felének legnagyobb dobásának ígérkezett a Vinyei túra. Sajnos az idő nem kedvezett, ezért a második halasztás után úgy döntöttünk, hogy majd tavasszal rendezzük meg! De a meghívó elkészült, amit természetesen közzéteszünk.

Invitálás Bakony-Vinye DHH Mikulás sörtúrára

A DHH Baráti Társaság idén is megrendezi magának és szimpatizánsainak a
Vinye - Arany Ászok bakonyi távgyalogló sörtúrát.
Időpont: várhatóan december 6. /szombat/ A részvétel DHH tagok számára kötelező, szimpatizánsoknak ajánlott!
Tervezett program:
Indulás Veszprém vasútállomásról: 8.05
Kikapcsolódás a vonaton!
Érkezés Vinye vasúti átjáróba: 9.11
Arany Ászok söröző felkeresése
Időtöltés néhány korsó sör társaságában
Indulás a Cuha völgybe 11 óra tájban
Érkezés Porva-Csesznek vasútállomásra: ?.??
Érkezés Veszprémbe: 16.12

A rendezvény látogatói:
DHH törzstagok:
Molnár Dani a: Sheriff
Németh Gabi a: Két szak között
Háhn Peti a: ÉN! Csakis ÉN!
Léber Bazsi a: Ha én egyszer kinyitom a számat!
Kövesi Atti a: "multimilliomos" traktoros
Szimpatizánsok:
Végh elrágta a kesztyűmet a fúrógép Attila Fúrókéz
Biró kivágtam csak úgy röcsögött János Jani báccsi
Újhelyi elnézést tanár úr Gábor Huáán
Solti jómá' Solti? Dániel Fubu
Kuti flexibilis Tamás Tuki
Eszméinket elfogadó, velünk rokonlelkű emberkék is gyühetnek!
A rendezvény gyémántfokozatú támogatói:
Veszprémi Tejüzem
Rózsakert ABC Balatonvilágos
MÁV RT Szombathelyi Területi Igazgatósága
Balaton Volán RT Veszprém
Veszprém Megyei Önkormányzat

A sorra elhalasztott túrán kívül volt néhány spontán kirándulás, ami a hirtelen elhatározás ellenére nagyon is jól sikerült. Legelső ilyen eseményünk egy szerdai, oktatási szünettel megáldott napon történt.

Tényfeltáró utazásunk Dunaföldvárra
Avagy földvár felé fele úton…
/kapcsolódó képek a lap alján/

Minden egy csendes szerdai nap reggelén kezdődött. Mivel az oktatási szünet okozta üres napot hasznosan kell elölteni, nehogy kárbavésszen, ezért a DHH néhány tgja elhatározta, hogy ellátogat egy alföldi városba. Ez a város nem is lehetne más, mint a festői környezetben, két megye határán álló kis Duna-parti városka. Most már mindenki tudja, hogy nem Mátraszentimrére gondoltunk, hiszen az nem város, és a Dunához nem sok köze van.
Tehát elindultunk a reggeli vonattal. A közel egy órás út után megérkeztünk a kiszemelt városba. Leszállás után nagyon meglepődtünk. A magasperon hiánya miatt majdnem nyakunkat törtük. Kicsit jobban körülnézve peront sem találtunk. A legnagyobb baj az volt, hogy nemhogy a peront, de a várost sem láttuk. Alapos fejvakarás után nem tudtuk, hogy mi legyen. Ez után szúrhattunk szemet az állomáson dolgozó hölgynek. Gondolom nem minden nap lát három idegen embert "szendvicsestáskával" a kezében az állomáson. ("szendvicsestáska"=papírszatyor+dobozos sör) (miután kivontuk az egyenletből a papírszatyrot, ezzel dobozos sörre rendeztük az egyenletet, ami konvergál a fogyasztó szájához. -a szerk.)
Szóval odamentünk a dolgozóhoz és értetlenül álltunk előtte, hogy hol a város? Kérdésünkre elmagyarázta, hogy az állomástól induló földúton lehet bejutni a városba, ami egy 25 perces séta. Megnyugtattuk, hogy mi 10 perc alatt ott leszünk. Találtunk egy buszmegállót is, amin nem volt menetrend. Ebből gondoltuk, hogy ez egy végállomás, vagyis a busz csak idáig jön és nem megy vissza. Felmerült a kérdés, hogy ha minden busz csak idáig jön, akkor mi lesz vele? Mivel nem megy vissza. Vajon ha valóban minden busz csak idáig közlekedik, és nem megy vissza, akkor vajon a volánnak hány busza lehet, ha mondjuk fél óránként ideközlekedtet egy járatot? Ez a a szám a napok során duplázódik. A másik kérdés, hogy mi lesz a buszvezetővel? Netán halottak a buszkerék alatt? Na mindegy, elindultunk a városba. Szomorúan tapasztaltuk hogy a korábbi esős napok eredményeként a város mellékutcái kísértetiesen hasonlítanak a somogybabodi útviszonyokhoz. UAZ-t viszont nem láttunk. Nem kevés gyaloglás után találtunk egy aszfaltozott mellékutat. Örültünk neki. Lassan megérkeztünk a városba. Mivel éhesek voltunk és a szendvicseink még nagyon hidegek voltak, ezért egy gyorséttermet próbáltunk keresni. Nem sok sikerrel. A városka központja nem túl nagy, könnyen áttekinthető volt, nem találtunk megfelelő helyet. Egy középkorú hölgy tanácsára elindultunk a Magyar László Gimnáziumba. Úgy hallottuk, ott szívesen látják az idegeneket és a büfés néni is kiszolgálna minket. Az egyik sarkon útbaigazítást kértünk néhány fiatal sráctól, akik feltételezésünk szerint a szomszédos intézmény látogatói voltak.
Megtaláltuk a sulit. Egy szép nagy épület volt, oldalán nagy ajtóval. Benyitottunk. Rögtön a büfével találtuk szemben magunkat. Mivel nagyon éhesek voltunk, ezért a büfés néni készségesen kiszolgált minket. Kicsit féltünk attól, hogy felfaljuk az ide járók tízóraiját, ezért a saját "szendvicseinkből" is fogyasztottunk néhány dobozzal, szigorúan az iskola előtt. Beszélgetésbe elegyedtünk a sokat említett büfésnénivel. Elárulta, hogy az ide járók egy nagy közösséget alkotnak, egy nagy család. Figyelmesek lettünk arra, hogy egyre többen figyelnek minket. Volt olyan iskoláslány, aki rövid idő alatt meglehetősen sokszor fordult meg a büfé környékén. J Ez várható volt, hiszen idegenek voltunk, még nem láttak minket. Tanári engedéllyel felvértezve kicsit körbetekintettünk az épületben, hogy bepillantást nyerjünk az itt tanulók életébe. Bejártuk az intézményt, kicsit hozzá tartozva az itt tanulókhoz. Információkat gyűjtöttünk az épület eredetéről, az itt tanulókról. Mivel gyorsan múlt az idő, ezért el kellett búcsúzni az iskolától. Lehet hogy egy kicsit felborítottuk a mindennapos életüket, de éhesek voltunk, valamit ennünk kellett, és ha már ott voltunk, miért ne nézzünk körül! Köszönjük a segítséget a Büfés Néninek, az iskolaújság fő, fő szerkesztőjének és mindenkinek aki ott volt!
Tovább mentünk, úticélunk a vár volt. Csodálatos panoráma nyílt a folyóra, a mellette álló hegyre és a túlpartra. Rövid pihenő után elindultunk a hídra, mely összeköti az ország két részét. A hídon átsétálva elmondhattuk, hogy aznap három megyében is megfordultunk. Kirándulásunk majdnem utolsó pontja volt a városközpontban álló cukrászda. Ide betértünk, hogy minősítsük a helyben készített finomságokat. Kitűnő volt. Ez után már kicsit elfáradva visszaindultunk a kiindulópontra, a vasútállomásra. Rövid séta után ismét a sínek világában voltunk. Mivel sok idő volt még a vonatig, úgy gondoltuk, hogy kicsit körültekintünk az állomáson. Engedélyt szereztünk, hogy kicsit nézelődhessünk, fényképezhessünk a mellékvonali állomáson. Első pillantásra is világossá vált számunkra, hogy az állomás megélt már szebb időket is. De mi a jelenben vagyunk, ezért be kellett érnünk azzal, amit találtunk. Igen, azzal, amit TALÁLTUNK! Mert hogy nem mindennapi relikviára bukkantunk az egyik kukában. Egy igazi piros baktersapka nézelődött a kuka alján. Bizony ezt nem lehetett otthagyni! Elhoztuk. Elkezdtünk körülnézelődni. Elsőként az állomás déli felét fedeztük fel. Elszomorító látvány tárult elénk. A túlpartra induló vágány maradványai, keresztbevetett betonaljakkal. (no comment -a szerk.) Kicsit felpezsdítőbb dolog volt a váltóőr sárga zászlója. Sajnos nem sikerült elhozni, de visszamegyünk érte! Az állomás északi fele már nem rejtett annyi látnivalót. Ez látszik fényképeinken is.
Lassan befutott a vonatunk, amivel haza szándékoztunk menni. Az elindulás viszont cseppet sem volt olyan egyszerű, mint amilyennek gondoltuk. A motor egyik pillanatról a másikra leállt. És a kalauzunk is elhagyta a vonatot. Aktív beszélgetésbe kezdtek a forgalmistával. Akkor gondoltuk, hogy valami nem teljesen oké. Hamarosan feltűnt az egyik váltóőr is az épületnél, akinek éppen az állomás végén kellett volna lennie. Hmmm. Mi történik? Fogalmazódott meg bennünk a kérdés. Ezt hamar kiderítettük, elromlott a jelző. Addig nem indulhattunk el, amíg meg nem javítják. A váltóőrünk nyugodt léptekkel, hiszen neki teljesen mindegy, a kevés fizetést így is megkapja alapon, lassan, de biztosan elindult az állomás vége felé. Már egészen apró kis pontnak látszott, amikor odaért. Hamar megácsolta a jelzőt, aztán beindult a dízelmotor, elindultunk a megszokott magyar szabvány szerinti vasúton hazafelé. Nem mentünk gyorsan, viszont annál többet kattogott a vonat, néhol kicsit rángatott, érezhető volt, hogy görbe a sín és szögletes a kerék. Mivel mindent dokumentálni szerettünk volna, és ma már egy iskola és egy vasútállomás hétköznapi életét felborítottuk, akkor a mozdonyvezető miért maradna ki ebből? Berontottunk a munkahelyére és beszélgetni kezdtünk vele. Nem nagyon élvezte a Bzmot nyújtotta örömöket, hiszen Ő villanymozdonnyal szokott járni. Lassan haladtunk, 60-nál többet nem igen mutatott a mutató. Ennek ellenére igen hevesen rázott, döcögött, zakatolt, kattogott meg mindenféle hangot adott, amit csak tudott. Aztán lassan beértünk Dunaújvárosba. Elhagytuk a vonatot, és büszkén visszavonultunk a városba. Mi lett a sapka sorsa? Gyűjteményünk ékes darabjává vált. Visszatérésünk után levontuk a nap tanulságait és arra jutottunk, hogy legközelebb Pusztaszabolcs település életét borítjuk fel.

És hogy ne szakítsuk meg a vasúti történeteinket következzen egy másik hasonló eset, ami megtörténéséhez nem kellett messzire mennünk!

Vasúti történetek I.
(Dunaújváros)
/kapcsolódó képek a lap alján/

Vasúti történetek című cikkeinkben bepillantást nyerhetnek az olvasók a Magyar Államvasutak állomásain történtek mindennapjaiba. Jelen esemény képekkel való dokumentálása 2003. 11. 07-én történt a dunaújvárosi vasútállomáson. Minekután az állomásfőnök sikertelen megkeresése után-mivel ő már hazament-megszereztük a szóbeli engedélyt a forgalmi szolgálattevőtől a szétnézésre, elkezdtük a terepszemlét az újvárosi váltórengetegben. De nem tudtunk olyan könnyen elszabadulni az irodából. Az állomásfőnök hiánya meglátszott a beosztottjai között is, hiszen az összes bakter meg kerékkalapáló a forgalmi irodában töltötte el szabadidejét. A szolgálattevő vicces kedvében volt, ugyanis fel akarta rakni az állomás épületéről még a rendszerváltás idején leszedett vörös csillagot, mondván, hogy azt is fényképezzük le. Az irodában melegedő és újságot olvasó mozdonyvezető sem akart a gép elé állni, mivel úgy gondolta kevés foga van. Így hát most már tényleg elkezdtük a szétnézést az állomáson. Mivel egy régi villanymozdony kivételével mást nem nagyon találtunk, ezért gondoltuk azt, hogy meglátogatjuk a kocsijavító műhelyt. Ahogy az épület elé értünk, két szorgos javítóbakter állta az utunkat, akik éppen egy sínbusz motorját bőgették ezerrel. Mondtuk nekik, hogy nekünk itt bejárásunk van mindenhová, így hát beljebb engedtek minket. Bent két román gyártmányú mozdony és egy "mozdonykocsitolósínzetor" aludta hétvégi álmát. Előkerült a művezető is. Látszólag nem volt sok dolga, hiszen leállt velünk beszélgetni. Elmesélte nekünk hogy itt már mindent elloptak, amit csak lehet, sőt nemcsak múlt időben beszélt, hanem most is lopnak, tulajdonképpen folyamatosan lopnak az állomáson. A kérdés csak az, hogy mit? Hiszen a mozdonymotornál kisebb alkatrészt még csak keresve sem találtunk. Aztán megmutatta az ebédlőhelységüket is, amit saját maguk építettek. Elmondta, hogy ilyen öreg tragacs mozdonyokkal nem lehet az Unióba menni, amik egyébként szintén azért nem a csillaggarázsba álltak, merthogy azokat is ellopnák. Miután az öreg elmesélte a vasúti kalandjait, búcsút intettünk neki és elhagytuk a javítóműhelyt. Kint az épület előtt két jóravaló takarítónő vigyorgott, akik a "legújabb"(de csak szerintük, egyébként csak felújított) sínbuszra vártak, hogy kitakaríthassák azt. Nem igazán foglalkoztunk velük, hiszen nem akartak fényképezkedni, ezért elindultunk az állomás másik vége felé. Útközben kisiklott vasúti kocsikra lettünk figyelmesek, amik valószínűleg a helytelen tolatás eredményeképp voltak totálkárosak. Hosszas gyaloglás után megtaláltuk az állomás egyik legérdekesebb épületét és annak gazdáját. Ez az épület nevezetesen a váltókezelő vityillója volt. Alacsony vékony, őszes hajú, szemüveges emberke volt a váltók királya. Beszédbe elegyedtünk vele, elmondtuk neki, hogy nekünk ide is kutatási engedélyünk van, ezért már ő sem nézett ránk ferde szemmel. Akartunk tőle valami használaton kívüli táblát vagy vasúti emléket kérni, de hosszas fejvakarás után sem tudott nekünk semmi értelmeset felajánlani. Kivéve! Kaptunk tőle egy az atomtámadás és zuhanóbombázás ellen védő és akkor használatos fényszűrő vasrácsot. Nem semmi zsákmány! Aztán ahogy megemlítettük, hogy fotózni is akarunk, mindjárt vigyázba állva feszített a háza előtt, de találtunk egy csöndesebb kollégát is, bár ő egy kicsit többet izgett-mozgott. De emberünk szerint őt mindenképpen le kell fotografálni hiszen Lajos(ka) szintén a MÁV tulajdona. Aztán csörgött a telefon az épületben, utasítás jött miszerint tehervonat érkezik egy új mozdonnyal és lehet váltót állítani neki. Persze nekünk meg kell várni és meg kell örökíteni. Körülbelül tíz perc várakozás után beengedték a vonatot az állomásra. Tényleg szép és új volt a mozdony, de arra a kérdésünkre, hogy hová megy a vonat, már nem tudott válaszolni a barátunk, így hát felajánlotta nekünk, hogy majd akkor megnézi a haladó vonat oldalán a cetlit. Mint kiderült Ferencváros és Sopron volt a végállomás. Elég közel hajolt a zakatoló kocsikhoz a bakterünk és már féltünk, hogy fej nélkül tér vissza, de úgy látszik ő nem olyan családból származik. Megköszöntük neki az idegenvezetést és visszaindultunk a forgalmi irodához a főépületbe. Az összes az állomáson dolgozó egyén az Irénkére hajtott az irodában. A bemondó pedig kiadta nekünk az utasítást, hogy a Siófokon dolgozó vasutas ismerősének jól jegyezzük meg a nevét. De ahogy az egyik főbakter mondta már egy kicsit sokat ivott, ezért beszél hülyeségeket. És mint kiderült a váltókezelő haverunk az állomás végében is már úgy teli van mint a déli busz, hiszen a Lajos(kát) nem szükséges mindenkinek bemutatni. Búcsút intettünk az állomásnak és aznapi terepszemlénket befejeztük.
Ui.:Ja és még a vonatpótló buszok tábláját sem kaptuk meg.

Vasúti történetből egyenlőre ennyi elég, de 2004-ben folytatjuk! :))