gyarmati Bölcsességek
 
 

1. 
Klasszikus

 
mottó
 Audi doctrinam, si vis vitare ruinam!
Hogy te ne menj tönkre, hallgassál olykor a bölcsre!
 
 A folytonosság latin definíciója
 Dies diem docet
Egyik nap a másiktól tanul
 
Pascal a pontosságról
…minden definiálandó szót gondolatban helyettesíteni kell a definíciójával…
(Mindent be kell bizonyítani és a bizonyításokban csak az axiómákat és a már bebizonyított tételeket szabad felhasználni. Sohasem szabad visszaélni avval a körülménnyel, hogy különböző dolgokat gyakran ugyanazokkal a szavakkal jelölnek, ezért minden definiálandó szót gondolatban helyettesíteni kell a definíciójával.)
 Sehol sincs igazi bizonyítás, kivéve a geometriában és ott, ahol azt utánozzák.
 
Pascal a csodáról
A csoda olyan hatás, amely meghaladja a létrehozásához alkalmazott eszközök természetes erejét.
 
Pascal a gondolkodásról és az erkölcsről
Egyetlen érdemünk a gondolkodás. Nem a tér és nem az idő - amit nem tudunk kitölteni - emelnek fel bennünket, hanem a gondolkodásunk. Meg kell tanulnunk helyesen gondolkodni: ez az erkölcs alapelve.
A helyes gondolkodás nem veszélytelen, a kiemelkedően magasrendű értelmet éppúgy őrültségnek tartják, mint a teljes értelmetlenséget, csak a középszerű a jó.
 
Seneca a törvényről
Legem brevem esse opportet.
Szükséges, hogy a törvény rövid legyen!
 
Cicero a törvényről
Summun jus, summa injuris.
A túlzásig érvényesített törvény a legnagyobb igazságtalanság!
 
~~ *** ~~

 
 2.
Murphy- szerűek
 
Steinbach útmutatása
Sohase tárj fel olyan hibát, amellyel nem tudsz mit kezdeni!
 
Az útmutatás Gyarmati-féle alkalmazása
A jó vezető sohasem foglalkozik olyan problémával, amit nem tud megoldani!
 
Laboráns szabály
Ha már nem tudod mit csinálsz, legalább csináld precízen!
 
John körkörös melléktörvénye
Ahhoz, hogy hitelt kapj előbb be kell bizonyítanod, hogy nem szorulsz hitelre!
 
Megbízhatóság 5. törvénye
Tévedni emberi dolog, de igazán összekutyulni valamit csak számítógéppel lehet!
 
Greer 3. törvénye
A számítógép program nem kívánságaid, hanem utasításaid szerint működik!
 
Bralek siker szabálya
Csak azokban bízz, akiknek legalább annyi a vesztenivalójuk, mint Neked!
 
Hoffer törvénye
Ha azt csinálhatják az emberek ami jól esik nekik, többnyire utánozni kezdik egymást!
 
Berre 1. törvénye
Sok mindent észrevesz az ember, ha figyel!
 
Hertzberg-féle szabály
Sose ereszd el amibe kapaszkodsz, amíg meg nem kapaszkodtál valami másba!
 
Lavia tenisztörvénye
Közepes játékos mindig ellenfele színvonalára süllyed!
 
Lavia Gyarmati-féle kiterjesztése
Közepes emberek mindig partnereik színvonalára süllyednek.
 
Lavia Gyarmati-féle kiterjesztésének következménye
Az emberek mindig a legalacsonyabb színvonalon vannak!
 
Peter-elv
Mindenki addig emelkedik a hierarchián amíg el nem éri saját hozzánemértési fokát.
 
Peter’s principle
All are rising on the hierarchy until they reach their incompetency level.
 
Peter-elv következménye
A legrövidebb időn belül minden munkakört csak hozzánemértő tölt be.
 
Corollary of the Peter’s principle
In a shortest time all duty will be held by incompetent.
 
Peter-elv további következményei
Munkát csak azok végeznek, akik még nem jutottak el a hozzánemértési fokukra (I.),
de ez nem tart sokáig (II.).

 
Other corollary of the Peter’s principle
Work is done only by those who do not reach their incompency level (I.),
but this does not long last as they reach their incompetency level (II.).
 
A hozzánemértés fogalma és a Peter-elvből fakadó fejlődési törvény
Hozzánemértés az, amikor valaki bármi mást tesz, de nem dolgozik (I.),
mert csak a  kezdők dolgoznak (II.),
akik persze magukban hordják a hozzánemértés ígéretét (III.).
 
Definition of the incompetency and the concept of its evolution
The incompetency is such, if one is doing anything but his/her duty (I.),
 as the work done by inexperienced or newcomers(II.),
but they are candidate of the incompetency (III.).
 
~~ *** ~~


 3.
 
Zen Thinking
1. The journey of a thousand miles begins with a broken fan belt and a leaky tire.
2. Don't be irreplaceable. If you can't be replaced, you can't be promoted.
3. If at first you don't succeed, skydiving is not for you.
4. Duct tape is like the Force. It has a light side and a dark side, and it holds the universe together.
5. Don't worry.... it only seems kinky the first time.
 
Zen-szerűek.
1. Minden hosszabb utazás ékszíj szakadással és lapos gumival indul.
2. Ne légy pótolhatatlan! Ha nem vagy helyettesíthető kedvezményezett sem leszel.
3. Ha elsőre nem sikerült, akkor az ejtőernyőzés nem neked való!
4. A szigetelőszalag olyan, mint a Hatalom, van világos és van sötét oldala és összetartja a mindenséget.
5. Ne aggódj   csak elsőre látszik perverznek
 
Zene zen
Félbehagyni egy zeneművet az olyan, mintha mondjuk a pisilést félbehagynánk a teljes ürités előtt: nem baj, de nagyon rossz!

 ~~ *** ~~

 
hozzászólás
 
Copyright TCC COMPUTER GROUP, 2004. Minden jog fenntartva. Az oldalak tartalmának terjesztése, újrapublikálása MEGENGEDETT, de kizárólag a forrás megjelölésével és változtatás nélkül. Bárminemű változtatás a forrás elôzetes írásos beleegyezése nélkül tilos. vissza/top