Nyár. Nyaralás. A budapestiek tudják, milyen érzés megszabadulni a
Rákóczi úton araszoló 7-es busz heringkonzerv-feelingjétől, és a metrón
a lábadra lepő "fokhagymát reggeliztem pálinkával"-tipusú emberektől.
Ilyenkor az ember lazít, és néha ökörségeket csinál. Árpi persze, a
szokásosnál is nagyobbakat.
Az volt a gond, nem volt autó (az ezeröcsi ugye megreccsent elöző
nyáron). Sebaj, nagypapi (Árpié) szívesen odaadja az ezeréves Varnyút.
Megy? Megy, csak nincs műszakija, de ha lejöttök érte Balatonra,
vihetitek, a faluban, kertek alatt lehet vele menni. Ez Árpinál soha nem
volt akadály, úgyhogy irány a pályaudvar. Reggel 8-ra volt megbeszélve a
találka, annak ellenére, hogy a vonat csak 1 órával később indult. Azért
kellett ilyen korán, mert majd "Becserkészünk egy-két vadat, hogy ne
legyen olyan unalmas az út. Majd Árpi bácsi megtanít a fortélyokra."
Megemlítettem, hogy köszönöm, boldogulok egyedül is, de persze
fölöslegesen. "Nyár van, apám, érted? Ilyenkor nincs cicozás." (Később
kiderült, hogy azért kellett korán kimenni, mert ment volna át hozzá az
aktuális barátnője reggel...) Ez az indulás előtti napon történt, és
ismerve Árpit, nem sok jóra számítottam másnap, de ő megígérte, hogy
kivételesen normális lesz. Persze én értem oda előbb, és vártam. Az járt
a fejemben, hogy lehet, hogy mégsem lesz semmi gond Árpival, tanult az
elmúlt nyár hülyeségeiből, és normális lesz tényleg. Alapvetően azért
rendes gyerek, csak hat kicsit hülye. Na, idáig jutottam Árpi
tömjénezésével, amikor ezt hallom (reszelős hang): "Gyerünk Janó, meg
tudod csinálni. Mondjad neki a ribogzisat." Ez meg mi lehet?
Odaballagok a lépcsőhöz, ahonnan lelátni az aluljáróhoz (a fedetlenhez,
a Deli előtt), és mit latok? Természetesen Árpit, ahogy röhög, két
torzonborz fickót, és elég szép tömeget körülöttük. (Árpi a vonaton
mesélte el, hogy a nagypapának szánt palinkba fogadott két
szerencsétlen csövessel, hogy nem tudjak elmondani 3 egymás utáni nőnek,
hogy "Pici, parányi dezoxiribonukleinsav-darabka vagyok, de te hívhatsz
génnek.") Amikor odaértem ezt láttam: Árpi röhög, az egyik torzonborz
odalep egy középkorú nőhöz, és elkezdi, hogy "kicsi ribogzi vagyok,
hivjá' g-nek". A non látszik, hogy egy szót sem ért az egészből, és
riadt szemekkel keresi a menekülés útját. A csöves áll előtte, és néz
Árpira, hogy jól csinálta-e. De ő kegyetlen, és int, hogy nem jó,
gyerünk a következőhöz. Közben persze röhög, az idiótája. Ezen
elmulatott volna egy darabig, ha nem cibálom el onnan. A csöveseknek
odaadta a palinkat, és mentünk jegyet venni. Jó nagy a sor, várhatunk.
Azaz várhatnánk, ha Árpi nem lenne Árpi. Elővesz egy papírlapot, és
átcsörtet a tömegen: "Elnézést, szabad lesz. Itt dolgozom. Köszönöm.",
és odafurakszik a pénztárhoz. "Csókolom, Marika, meghoztam az új
kérdőívet, tessék kitölteni, viszem fel az irodába", ordítja, hogy
mindenki hallja, majd suttogva: "Két diákot kerek, Kiliánig." A
pénztáros néz rá nagy szemmel, és kiszól jó hangosan: "Hova kéri a két
diákot?". Árpi próbál úgy nézni, mint Garfield, amikor megeszi Jon
kajáját, és mosolyogva magyaráz a tömegnek: "Ez a Marika, milyen vicces
asszony." "Kiliánig" - suttogja. Az emberek röhögnek, mert mindenki
hallotta a pénztárost, de úgy látszik, jó kedvük van, mert nem verik meg.
Megúsztuk. A vonaton nem sok minden történt, attól eltekintve, hogy Árpi
szoba elegyedett egy öregasszonnyal, akiről kiderült, hogy most megy
vissza a falujába, ahonnan 74 évig ki sem mozdult. "Nem tetszett soha
vonaton ülni?" "Nem, a menyem hozott fel Pestre kocsival." Árpinak
majdnem sikerült rádumálnia, hogy húzza meg a vészféket, mert ő rosszul
van. Szerencsére az utasok nem engedtek. Megérkeztünk. Árpi első dolga
volt (az elfogyasztott jelentős sörmennyiség hátasára), hogy teli
torokból elkezdett ordítani kifelé a vonatablakból: "Megjöttünk,
reszkess Balaton!". Két rendőr sétált a peronon, akik erre rögtön
megfordultak, és meregettek Árpit. Szerencsére az egyikük rádiója
megszólalt, és elsiettek. Pechemre Árpi meg utánuk kiabált:
"Megijedtetek, mi?" (Reméltem, hogy már nem halljak, de mint később
megtudtuk, hallottak.) Szóltam Árpinak, hogy kéne szerezni egy üveg
pálinkát a nagyapjának, ha mar megígérte cserébe a kocsiért, mert a
mienk ottmaradt a csöveseknél. Árpi szerint nem jó a bolti pálinka, mert
az öreg csak házit iszik, de nem baj, mert egy ismerőse otthon csinál
pálinkát, majd tőle szerzünk. Elmentünk hozzá, de kiderült, hogy nincs
pálinka, ellenben kaptunk egy üveg 96 %-os etilalkoholt. "Nem baj,"
mondta Árpi "majd rakunk bele fűszert, és olyan lesz, mint a vodka,
nagyfater úgysem tudja, mi az." Na, ennek fejében vettünk egy zacskó
sót, és beleszórtunk egy csomót az alkoholba. Árpi egy kicsit leöntött
belőle, és felengedte vízzel, hogy mégse legyen olyan erős. (Egy liter
alkoholba két ujjnyi vizet.) Elmentünk a nagyszülőkhöz. Árpikám,
puszi-puszi, előkerül a "Vodka". "Na, nagyfater, ilyet meg nem ittál, ez
szibériai vodka, az elvtársaktól hozattam külön neked." "Ha', dehogynem
ittam én mán, Árpikám." Hoppá! Most mi lesz? "Ooo, nagyfater, óvatosan,
mert ez nagyon erős, ez nem sima vodka." "Ugyan, Árpikám, egy vodka nem
lehet olyan erős, mint az én házi szilvám.", és meghúzta az üveget. Én
készülök rá, hogy kiugrik a szeme, és kiköpi a protkót, de ő csak
megrázza a fejet. "Hinnye, a keservit, ennek aztán van huzatja.",
mondja, és meg egyet kortyol!!! Kimegy pohárért, hogy igyunk mi is a
megérkezésre. Én próbálok tiltakozni, de Árpi szerint innunk kell, mert
különben megsértődik, és nincs autó. Visszajön az öreg, tölt,
egészségünkre. Én bedöntöm a számba, de nem nyelem le (nem vészes, csak
mintha olvadt acéllal öblögetnék). Árpi lenyeli hősiesen. Elvörösödik,
könnybe lábad a szeme, de próbálja tartani magát. Amikor a nagyapja újat
tölt, én kiköpöm az egészet a hervadozó szobapálma cserepébe, annak már
úgyis annyi alapon. Újabb kör után Árpi már csak párás szemekkel néz
maga elé. Tőlem a szerencsétlen pálma újabb adagot kap. Próbálom
felhozni az autó témát, de a nagypapi újabb kort tolt. Árpi matt részeg,
én pedig nem tudom kikopni, mert a nagyapja engem néz. "Aztán, fiam, te
hova valósi vagy?" "Hmhhmmhhm" mondom. Árpi megmenti a helyzetet, mert
elereszt egy olyan böfögést, hogy a nagyapja ősz haja megrebben, és a
kutya elkezd vonyítani az udvaron. "Ez derek volt, Árpikám! Latom,
szereted a jófajta italt." Sikerül rávennem őket, hogy tápászkodjanak
fel. Elindultunk a garázs felé, és útközben az öreg magyaráz: "Aztán
Árpikám, ez nem valami úri autó, tudod. Öreg már, viseletes, de azért
jól szolgál." Árpi ebben a pillanatban lefejeli a fűzfa alacsony ágát,
és elterül, mint egy béka. Az öreg észre sem veszi, megyünk tovább a
garázshoz. Kinyílik a garázsajtó, és eláll a lélegzetem...
(Folyt. kov.)
M.
A fenti történetet homerx (IRC/#magyar) küldte e-mailben. Köszönet érte! Ha van olyan történetet, amit szeretnél itt viszontlátni, küld el nekem
e-mial-ben!
FŐOLDAL