Bemutatkozom:
Pataki László vagyok.
Közepes polgári jólétben nevelkedtem A nagy gazdasági világválság idején voltam kisiskolás. Apám gépészmérnök volt, út és vasútépítési vállalkozó, elég jól keresett, nekünk, gyerekeinek semmiben nem kellett nélkülöznünk.
11 éves, második gimnazista voltam, amikor kitört a második világháború
Iskolai neveltetésem 1934-ben kezdõdött, a Klébelsberg - Homann féle iskolarendszerben, meglehetõsen "ébredõ" szellemben. Az iskolában reggel és az utolsó óra után imádkoztunk, és elmondtuk Pap Vári Elemérné versét a "Hiszekegy"-et, ami a kommunista idõszakban irredenta, soviniszta írásnak számított. A magyar társadalom akkor még, 10-15 évvel Trianon után, nem tudta feldolgozni a gyalázatos ország csonkítás tényét. Természetes reflexében az új generációkat olyan szellemben nevelte, hogy ebbe nem szabad belenyugodni. ("Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország").
A háború nekünk, magyaroknak, eleinte a vágyainknak megfelelõ eredményt hozta, a Felvidék egy része, Kárpátalja, Erdély egy része, Bácska visszakerült az anyaországhoz. Hazánk területe közel megduplázódott. Mi, 15-20 éves fiatalok még nem láthattunk messze ágazó összefüggéseket, nem ismertünk olyan fogalmakat, mint demokrácia, ENSZ alapokmány, genocídium, koncentrációs tábor stb. Azt láttuk, hogy a hazánkat ért igazságtalanságot a hitleri Németország, ha csak részben is, de orvosolja.
A barátaimmal együtt beléptem az Antibolsevista Ifjúsági Tábor (ABIT) mozgalomba. Ez megfelel talán egy kissé militaristább kivitelû KISZ, vagy a régebbi MADISZ-nak. Következményeiben, persze nem, mint ahogy a késõbbiekben látni fogjuk.
Ezeket azért tartottam fontosnak ismertetni, mert az ezt követõ életutamra ezek a benyomások voltak meghatározóak.
1944 december elején a szovjet hadsereg nagyon megközelítette Budapestet, nem szaporítom a szót miért, önként jelentkeztem a Magyar hadseregbe frontszolgálatra.
Végig szolgáltam a Budapest, majd Buda ostromának védelmét Az 1945. febr.13-i kitöréskor estem fogságba. Másnap töltöttem be a 17.életévemet.
A fogságból még magyar területen megszöktem. Majd hazaérkezésem után nem sokkal az új hatóság internált. 10 hónapot töltöttem internáló táborban részint, mert önkéntes frontszolgálatra jelentkeztem, másrészt mert tagja voltam az ABIT-nak.
Letöltöttem a kötelezõ sorkatonai szolgálatot, ami akkor valamivel több mint 18 hónap volt.
Az 1956-os forradalomban való részvételem miatt 1957- ben a népbíróság életfogytiglani börtönre ítélt a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése (BHÖ. I/1) "bûncselekmény" elkövetése miatt. Az 1963-as közkegyelemmel szabadultam, ültem tehát összesen 6 év és 2 hetet.
Kiszabadulásom után kerek 25 évet dolgoztam a MÉLYÉPTERV- nél, mint tervezõ. 1988-ban mentem nyugdíjba. Jelenleg is nyugdíjas vagyok. Politikai pártnak, de még 1956-os szervezetnek sem vagyok tagja. Az 1990-as úgynevezett "rendszerváltás" utáni zsákmányszerzés idõszakában távol tartottam magam a politikától. Újabban az internetes levelezõ listákon fejtem ki közösségi tevékenységemet.
Az úgynevezett "rendszerváltás" idõszakában nem vettem részt a politikai életben, mert nem tetszett az antalli út torgyánostól, giczystõl, konyaimrénstõl, szabóivánostól, mizseizsuzsanástól, pusztaierzsébetestûl. Úgy tûnik, jó orrom volt.
Politikailag a nemzeti oldalhoz tartozom, de nem vagyok elkötelezve egyik irányzatnak sem, pozitív programom nincs. Fõ vezérlõ elvem az 1956-os forradalom eszméje, amelynek csak egyetlen célkitûzése volt: Harc a kommunizmus kegyetlen diktatúrája ellen.
Budapest, 2003. december 18.
